Gyermekzsivajtól volt hangos december 13-an a Nanaimoi Magyar Ház. Közel 24 gyermek, szülők és nagyszülők gyűltek össze arra a Mikulás-napi ünnepségre, melyet hagyományosan, minden évben a Nanaimoi Magyar Kulturális Egyesület szervez számukra. Az ünnepség helyszíne a helyi művelődési ház nagyterme volt, melyet már jóval a kezdés előtt zsúfolásig töltötték a kíváncsi és izgatott gyerekek.

A műsort ifjú Kraus Edit (Diti) vezette. Elsőként, Diti a gyerekeket és szüleiket köszöntötte, majd kezdetét vette a Mikulás napi vigadalom. Volt abban éneklés és mese. Diti és Piroska készítették fel a gyerekeket az ünneplésre. Az előadás során Diti beszélt a Mikulás-napról amikor is ajándék kerül a jó és virgács a rossz gyerekek csizmájába. Az ezt követő program során a gyerekek karácsonyi énekeket énekeltek a jelenlevőknek es a várva várt vendégnek a Mikulásnak. Horvát Piroska pedagógusnő vezetésével a gyerekek elénekelték a közismert Mikulás-dalt “Itt kopog, ott kopog, megérkezett a Mikulás, hopp!”, majd hamarosan nagy örömükre csengőszóval megérkezett a hófehér szakállú ajándékosztogató. A gyerekek izgatottan készültek a Mikulás érkezésére, sugárzó arccal figyeltek a bevonuló Nagyszakállút. A Télapó megérkezését követően került sor a nap fénypontjára a, csomagok kiosztására. A kicsik igyekeztek meggyőzni a Mikulást arról, hogy ők (időnként) igazán jó gyerekek és érdemesek a jutalomra. Az ajándékokat elégedetten fogatták a Mikulás kezéből. A Mikulás-zsák mesebeli kifogyhatatlanságának köszönhetően egy gyerek sem távozott üres kézzel.

Az ajándékozás után a gyerekek megígérték a szervezőknek, hogy jövő decemberben is eljönnek. A Mikulás pedig megfogatta, hogy jövőre is ellátogat Nanaimoba a messzi havas hegyekről.

A műsor végén a szülőknek volt lehetőségük szeretett csemetéiket lefényképezni a Mikulás bácsi társaságában.

A Nanaimoi Magyar Ház szervezőinek volt köszönhető, hogy sok gyerek egy nagyszerű élménnyel lett gazdagabb Mikulás napja alkalmából.

Kabai István


Comments

<!--:en-->Nanaimoban is járt a Mikulás.<!--:--><!--:hu-->Nanaimoban is járt a Mikulás.<!--:--> — No Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>