A kanadai magyarság egyik nyugati „végvára”: a Nanaimo-i Magyar Kulturális Egyesület

Nanimo - Szász Imre ajándéka

 Nanaimo, Kanada Brit-Kolumbia tartományában található, nagyjából 110 ezres lélekszámmal rendelkező városa. A magyar közösség élete úgy kezdődött, hogy az 1957-ben alakult Jótékonysági Egyesület 1974-ben felbomlott. Azonban a vágy egy magyar közösségre sokakban megmaradt, és 1985 őszén páran tagokat kezdtek toborozni egy új egyesület megalapítására. Így történt, hogy kb. 30 taggal lerakták az alapját a mai napig működő Egyesületüknek, és 1986 február 7-én megkapták a British Columbia Tartomány hivatalos elismerését mint jótékonysági egyesület. Taglétszámunk egyre növekedett és egy időben elérte a 110 személyt. Az utóbbi években ez 70 és 90 között mozog.

Nanimoi Magyar Ház Székely Kapú

A lelkes magyar közösség annyira vitte, hogy 1987-ben telket vásárolt a kultúrház felépítésére. 1988 júliusában határozták el az építkezés megkezdését, és 1989. május 7-én Nanaimo akkori polgármestere már meg is nyithatta a kész épületet. 2011-ben ünnepelték megalakulásuk 25. évfordulóját és 2014. május 4-én fogják ünnepelni a Ház felavatásának 25. évfordulóját.

 Az egyesület céljai között a magyar művészet, kultúra, szokások, hagyományok és nyelv ápolását; Kanadába újonnan bevándorolt magyarok beilleszkedésének elősegítését; az otthoni magyarsággal való kapcsolattartást; Magyarország kanadaiak körében való ismertetését, és a fiatalság magyar identitás megőrzésének elősegítését említi. Igyekeznek minden magyar nemzeti ünnepet kiemelten megőrizni, s minden jeles alkalommal a közösség tagjai egybegyűlnek. Vannak rendszeres programjaik, melyeket kulturális és közösségi tevékenységekkel egészítenek ki, koncertekkel, piknikkel, kirándulásokkal.

IMG_0371