• Az 1990 évi tisztválasztó gyűlésünk eredménye: elnök Szász József, alelnök Baán Ilona, pénztáros Kurucz János, titkár Pintér Lészló, rendezők és ellenőrök Kocsis Imre, Németh Gabriella és Tölgyesi Johanna.
  • Július 8-án a lengyel kultúr-egyesülettel közös néptánc bemutatót szerveztünk a Beban Park Centre-ben a Krakus lengyel és a victoriai Búzavirág táncosok részvételével. A 237 lelkes vendég élvezhette a két testvérnép előadását, melynek megnyitó beszédében Frank Ney elismerően méltatta mindkét nemzetiség társadalmi érdemeit.
  • Szeptemberi gyűlésünkön örökös tiszteletbeli tagnak kiáltottuk ki Mandalik Máriát és id. Mandalik Ferencet az Egyesület eredeti szervezésében végzett munkájukért. Ugyancsak, Szász Józsefet az otthonunk megépítésében végzett áldozatos munkájáért örökös díszelnökké neveztük ki. Kurucz János, id. Madarász András és Pintér László pedig dísztagokká választattak otthonunk megépítésébeni szerepükért, Kurucz Marika pedig a Bingo ügyekben végzett lelkiismeretes munkájáért.
  • December 13-án irodalmi estet rendeztünk Hajnal László Gábor Németországban élő író fogadására. Az irodalom mellett volt szó politikáról is, reménykedve, hogy Magyarország kiheveri a demokrácia kezdeti nehézségeit.
  • Az 1991 februári tisztválasztó taggyűlés eredménye: elnök Szász József, alelnök Bölecz Piroska, pénztáros Kurucz János, titkár Pintér László, ellenőrök és rendezők Boda Kálmán, Falvai Mátyás és Tölgyesi Johanna.
  • Áprilisi gyűlésünk végén elnökünk, Szász József váratlanul bejelentette lemondását személyi okokra hivatkozva. Bölecz Piroska átvette az elnöki tisztséget, és alelnöknek megválasztottuk ifj. Madarász Andrást.
  • Szász Imre Ladysmith-i tagunk egy hatalmas, gyönyörűen kifaragott „WELCOME” táblával ajándékozta meg Egyesületünket, és ezért a júniusi gyűlésünkön a tagság egyhangúan tiszteletbeli taggá nevezte ki. A tábla felállítása Szász József és Szász Imre munkája volt.
  • FOLK című videót készítettünk Pintér László rendezésében, melyben röviden összefoglaltuk a magyarok történetét, Magyarország földrajzi és gazdasági viszonyait, magyar zenét, népművészetet, táncot, konyha-művészetet, Kanadába menekülésünk körülményeit, az Egyesület működésének főbb jellemvonásait, stb. A filmet a Shaw Cable helyi adása két alkalommal közvetítette júniusban.
  • Elhatároztuk, hogy venni fogunk videokazettákat magyar filmekről, hogy ezzel is hozzásegítsük tagjainkat ahhoz, hogy ne feledjék el szép magyar nyelvünket. Ugyanezt a célt szolgálja könyvtárunk megalapítása is, mely többnyire magyar könyvekből áll. Mindkét gyüjteményünk a computeren lett katalogizálva, mert most már a számuk megközelíti az ezret. A videokat Csorba Imre és később Kurucz János, a könyvtárat Besenczi István tarja számon. Nemzetiségi fellépéseinkre pedig vásároltunk magyar népviseleti ruhákat, hogy alkalmasint bárki használhassa őket. A ruhák leltározását Pintér Marika végezte el.
  • Az október 25-én tartott irodalmi est keretében Egyesületünket látogatásával megtisztelte Tollas Tibor, az emigráció legkedveltebb költője, az 1956-os forradalom örökmécsese. A költő magyar csodának nevezte Egyesületünk megalakulását és működését. Miután elszavalta a pogácsáról és más szeretett ételéről szóló verseit, megvendégeltük őt, és a vacsora utáni pogácsából nem győzött eleget enni.
  • A mi Egyesületünk sem volt mentes személyi összetűzésektől, de szerencsére nagyon ritkán fordultak ilyenek elő. Így történt, hogy Kurucz Marika Bingon végzett jótékonysági munkáját egyesek megkédőjelezték, de Marika a hamis vádak ellenére tovább folytatta a Bingon való képviseleti munkáját, mert tudta, hogy a Bingo az Egyesületünk köldök-zsinórja, és ha azt elvesztjük, akkor kérdéses lesz a fennmaradási lehetőségünk. Ahogy ő mondta: „Azon kell törekednünk, hogy fenntartsuk közösségünket, örüjünk egymásnak, segítsük egymást és megtartsuk magyarságunkat.”