• 1985. október 6-án a Bowen Road tűzoltó házának nagy termében megtartott első gyűlésén 32 magyar jelent meg, és elhatározta, hogy új egyesületet alapít Nanaimoi Magyar Kultúrális Egyesület (Nanaimo Hungarian Cultural Society) néven. A következőket választottuk meg ideiglenesen: elnök Polgári László, alelnök Horváth Lajos, ügyvezető titkár Hunyor György, pénztáros Baán Ilona, szervező titkár Kurucz Marika és ellenőr Farkas Éva. Az ő munkájuk nyomán értük el, hogy 1986. február hetedikei dátummal British Columbia tartományi hatósága (Registrar of Companies) jóváhagyta alapítási kérvényünket, és hivatalos bejegyzést nyertünk, mint jótékonysági szervezet (nonprofit organization).
  • Elhatároztuk, hogy havonta tartunk taggyűlést a hónap első vasárnapján, hogy a legszorosabb baráti és segítő kapcsolat alakuljon ki tagjaink között, ahol demokratikusan az Egyesületet érintő minden fontos döntést megtárgyalunk, és szavazással határozunk el. A decemberi gyűlésünket már a modernebb Beban Park Complexben tartottuk. Itt béreltünk termet a gyűléseken kívül más rendezvényekre is 1989-ig, mikor elkészült saját kultúrházunk.
  •  Alapszabályunkban célul tűztük ki, hogy ápoljuk és gyermekeinknek továbbadjuk a magyar hagyományokat, továbbá ismertetjük Nanaimoban a magyar kultúrát, népművészetet, a magyar konyhát és történelmet. A Tartományi Kormány által is jóváhagyott alkotmányunkban az Egyesületünk céljai és végrendelete a következőképpen szól:

2./ The purposes of the Society are:

a.) To nurture the Hungarian culture and traditions;
b.) To encourage the younger generation to maintain The Hungarian heritage and with this enrich the Canadian multinational identity;
c.) To develop and maintain an inventory of resources, and to provide information to individuals and groups who wish to learn about the Hungarian culture.
d.) To co-ordinate workshops, language and folk-dance training and similar events with view of promoting our heritage;
e.) To promote the Hungarian heritage by participating in community events;
f.)To encourage post-secondary students in furthering their education by providing some financial assistance;
g.) To maintain a central office and meeting place for administering our programs.
3./ In the event of winding up or dissolution of the Society the remaining funds, after the sale of all assets and the satisfaction of all the Society’s debts and liabilities, shall be donated equally to the University of British Columbia, University of Victoria, Simon Fraser University and Malaspina Collegeof Nanaimo (Vancouver Island University), for the purpose of establishing an endowment scholarship fund in the name of the Nanaimo Hungarian Cultural Society, and to be used specifically in the department of Social Sciences.
4./ Article 3 and this article of the Constituation are unalterable in accordance with the Society’s Act.

(However point 2./ f.) was later forbidden by the Gaming Commission.)

  • Alapszabályunk céljaként minden évben megemlékezünk történelmünk főbb eseményeiről, megtartjuk a hagyományos nemzeti ünnepeinket, és azok szellemét ébren tartjuk nem csupán tagjaink között, de megismertetjük befogadó hazánk népével is. Az ünnepi műsorok megszervezését 2000. március 15-ig Madarász Mária végezte nagyon szakszerűen. Azután napjainkig Szentvéri (Simon) Irén végezte nagy lelkesedéssel a szervezési munkákat. Ezeken az ünnepeken 1989 előtt a Nanaimo-i Hősi Emlékművet, majd utána, a kultúrházunkon elhelyezett emléktáblát és kopjafát koszorúztuk meg.
  • Egyesületünk részt vesz multikulturális rendezvényeken, évenkénti bazárokon, ahol a keresett magyar süteményeket áruljuk, kiállításokon, mindenütt, ahol elősegíthetjük a magyar népművészet, kultúra és Magyarország megismertetését. Részt veszünk magyar ízekkel a Nanaimo Folkfest Society évi nemzetiségi vacsoráján, melynek bevételéből tartják fenn a nemzeti zászlók látványos kiállítását a Maffeo Sutton Park előtti zászló-rudakon, köztük a magyar címeres lobogót is. Pártfogoljuk a hazai és kanadai magyar énekkarokat és tánccsoportokat. Ameddig szabadott, évente ösztöndíjat adtunk továbbtanuló gyermekeinknek, és a helyi középiskolásoknak. Helyi iskolákban ismeretterjesztő előadásokat tartottunk Magyarországról.
  • Ezenkívül, gyermekeink és unokáink, a magyar tradícióknak megfelelően, minden évben Mikulás-napot (St. Nicholas day), karácsonyi ünnepélyt, húsvéti tojáskeresést tartunk. Az évente megrendezett Szüreti Bálunk népszerű esemény kanadai barátaink számára is. Klubházunkban rendezünk farsangi és szilveszteri bálokat és más alkalmi mulatságokat. Megünnepeljük anyák és apák napját. A nyári időszakokban évente általában két pikniket is rendezünk a klubunk udvarán, vagy tengerparti környezetben. Havi gyűléseinken felköszöntjük a hónap szülötteit, hogy ezzel is családiasabbá tegyük közösségünket.
  • Az 1986. februári választási gyűlésünkön Hunyor Györgyöt választottuk elnökünknek. Horváth Lajos lett az alelnök, Baán Ilona a pénztáros, Pintér László a titkár, Kurucz Marika rendező és Farkas Éva ellenőr. Azóta az évi tisztválasztó gyűlésünket a tartományi kormánytól kapott Működési Engedélyünk dátumának hónapjában február első vasárnapján tartjuk.
  • 1986-ban rendeztük meg az első lángossütésünket Canada Day-en, július elsején a Beban Park Complex-ben. Azóta is részt vettünk minden évben, a Civic Arena-ban, majd nyílt helyen a Maffeo Sutton Parkban. Közismertté és közkedveltté tettük Nanaimoban a magyar lángos különlegességét.
  • Ebben az évben kérvényeztük meg – Varró László és Helen javaslatára – a BINGO játékokat, amit meg is kaptunk. Ez lett a legfőbb anyagi forrásunk nemcsak a későbbi otthonunk megvalósításában, de más kiadások fedezésére is. A bingó ügyekben Kurucz Marika képviselte Egyesületünket kezdettől fogva nyugdíjba vonulásáig, 2008-ig.
  • Egyesületileg vettünk részt a Nanaimoban tartott Canadian Pacific Railroad (Vasút) 100 éves fennállásának emlék-ünnepségén 1986. augusztus 13-án. Megjelent első cikkünk a Victoriai Magyar Egyesület kéthavonta megjelenő újságjában, a későbbi Szigeti Magyarság-ban. Az újság nanaimoi rovatát Madarász Mária tagtársunk szerkesztette 1990 júniusáig, majd tőle átvette Bölecz Béla 1994 októberéig, és azóta Pintér László lett a „Nanaimoi Oldal” szerkesztője, majd 2007 óta Simon Józseffel együtt szerkesztik.
  • Ugyancsak 1986-ban szeptember 27-én rendeztük meg első Szüreti Bálunkat a Beban Park Complex-ben, melyen Nanaimo néhai polgármestere, Frank Ney is megjelent, és gyakran, más rendezvényeinken is megtisztelt bennünket jelenlétével. Azóta is évente megrendezzük ezt a mindenki által közkedvelt bált , ahol az ízlésesen feldíszített teremben, magyaros étel és kiváló muzsika mellett táncolhatnak, mulathatnak és bűntetés fejében még a felaggatott szőlőből is lophatnak a vendégek. Az estét az időnkint meghívott victoriai, vagy a vancouveri népi-táncosok fellépése teszi még élvezetesebbé. A szakácsság nem könnyű munkáját lelkes asszonyaink vállalták ezideig.
  • 1987 februári tisztválasztó gyűlésünkön Polgári Lászlót választottuk elnökünknek a következő tisztségviselőkkel: alelnök Horváth Lajos, pénztáros Pikner Ilona, titkár Noble Eszter (lemondása után Kurucz János), rendező titkár Kalász Ilona (lemondása után Horváth Mária) és ellenőr Szász József.. (Noble Eszter és Kalász Ilona az augusztusi gyűlésen lemondtak.)
  • Ebben az évben vettünk részt először az Empire Day Parade-on és azóta is minden évben díjat nyertünk a magyarosan feldíszített uszályunkkal (float) és a meghívott népi táncosok kiséretében. Párszor megnyertük már a parádé legnagyobb díját, a Parade Marshall díjat.
  • Ugyancsak ez év öszén határoztuk el, hogy telket veszünk, melyre alkalom adtán majd megépítjük mindnyájunk álmát a kultúrotthonunkat. Meg is vettük a Hammond Bay Road 4840 szám alatt lévő 0.7 hektár (1.72 acre) területű telket, ami belekerült 27 500 dollárba. Az év augusztusában megnyítottuk a jövő Magyar Házának a takarék-bankszámláját.
  • 1987 volt az első év, amikor ösztöndíjjal ajándékoztuk meg továbbtanuló gyermekeinket, és a helyi középiskolában is alapítottunk két ösztöndíjat, melyet a két legidősebb tagunkról neveztünk el Mende Ilona és Mandalik Ferenc ösztöndíjnak. Később megváltoztattuk az ösztöndíjak nevét „Hungarian Cultural Society Scholarship-re. Sajnos minden ösztöndíj adományozását megtiltotta a Bingo Commission 2000-ben. Pénzügyileg segítettük a Magyarorszáról újonnan érkező családokat is. Időnkint az erdélyi magyar ügyek és az árvízkárosultak megsegítésére is gyűjtöttünk és folyósítottunk pénz-adományokat Ez évben vesztettük el Farkas Ferenc és Baán Jenő tagtársainkat.